MEGOSZTÁS

A gamer piac világszerte óriási tömegeket – és nem mellesleg hihetetlen pénzösszegeket – mozgat meg. Ezen a területen mégis meglehetősen kevés aktivitás történik hazánkban, de még regionális szinten is. Ezt az űrt tervezte kitölteni Magyarországon a PlayIT Show, ami az elmúlt években annyira megerősödött, hogy jövőre úgy tűnik a nemzetközi piacra is kilép. Az  első külföldi rendezvényt Belgrádban tartják majd.

5 éves a PlayIT

Az 5 éves múltra visszatekintő rendezvénysorozat első kiállítása közel 1500 látogatóval indult, a legutóbbi PlayIT Show pedig 36.000 m2-en már több mint 25.000 embert fogadott. 2016-ban a Meex szervezésében lebonyolított, gaming tematikus rendezvények együttesen több, mint 110.000 látogatót vonzottak, amely 20 százalékos növekedést jelent az előző évhez képest.

Nem csak a fiatalok játszanak

A PlayIT kiállításon legnagyobb számban (60%) a 12 és 25 év közötti korosztály vesz részt, de a 25 év feletti fiatalok és a szülők is nagy arányban képviseltetik magukat (25%). A szervezők szeretnék még inkább megszólítani a felnőtt gamereket, ezért 2017-ben útjára indítják a PlayIT Plus nevű rendezvénysorozatot. A rendezvény napján este újra kinyitják a helyszínt, de kizárólag a 18 éven felüliek számára – így a komolyabb tartalmak is helyet kaphatnak a programban, a márkák pedig célzottabban érhetik el a nagykorú közönséget.

2017-ben a szervezők nagyobb hangsúlyt helyeznek a világszinten egyre népszerűbb eSport programokra is. 2015-ben 750 millió dollár fordult meg az eSport versenyeken világszerte, és ez a szám az elemzők szerint 2018-ra megközelíti majd a 2 milliárdot. Az eSport a számítógépes csapatjátékok összefoglaló neve, egyben egy olyan szórakoztató üzletágé, amelynek rajongótábora évről-évre növekszik Magyarországon is.