MEGOSZTÁS

A Flir neve nekem elsőként a Cat S60 miatt lett ismert, mivel ez volt az első olyan okostelefon, ami integrált hőkamerát kapott. A cég persze évek óta foglalkozik a képalkotás eme különleges formájával és a hol máshol mutatná be az újdonságait, ha nem a 2017-es CES-en.

Van ezek között drónokhoz kitalált egységek, otthoni, streamelésre alkalmas darab, de nekem elsősorban az androidos verzió keltette fel az érdeklődésemet. Már csak azért is, mert így ez pont olyan, mint anno az ős Ericssonokhoz csatolható kamerák.

Új szelek, új csatlakozó

Látszik, mennyire nem figyeltem a Flir munkásságát és milyen fontos volt a Cat-tel való együttműködés. A cégnek ez már a harmadik ilyen szériája, az új generáció egyik legfontosabb újdonsága, hogy ez már a Type-C USB-vel működik csak együtt, azaz ilyen csatlakozóval rendelkező mobillal használható – plusz a lightinggal az iPhone-okhoz.

Az egyébként Flir One nevű kamera egy teljesen új képfeldolgozó processzort kapott, a felbontása is nőtt, plusz jelentősen olcsóbb a 2015-ben megjelent utódnál. Az akkor 250 dollárért került piacra, ez pedig mindössze 199 USD-be (kb. 60 ezer Ft-ba) kerül. Kellemes plusz, hogy az új modell egy állítható dongle-t kapott, ami akkor is lehetővé teszi a használatot, ha a mobil tokban van.

Profiknak is van egy

Akinek nem lenne meg, mire jó ez az egész: a Flir kamerák tökéletes hő térképet adnak a külvilágról, amiről egyébként fotót és videót is tudnak készíteni. A szoftver és az objektív valós időben mutatja meg az adott felület, tárgy hőmérsékletét, így ideális azoknak, akiknek olyan munkájuk van (szerelők, építészek, kivitelezők, mérnökök), ahol ez fontos.

Aki terepen, viszontagságos körülmények között használnának valami hasonlót, nekik a cég a Flir One Pro kamerát ajánlja, ami sokkal strapabíróbb, a hő érzékelője is jóval erősebb, többet is tud, ennek megfelelően dupla annyiba, 399 dollárba kerül. A kamerák 2017 első felében kerülnek piacra.