MEGOSZTÁS

Hajlamosak vagyunk a CES-sel kapcsolatban elsősorban a színtiszta tech újításokkal foglalkozni, pedig a motorizáció terén is elég nagy a nyomulás. Elég csak a Faraday Future, vagy az Nvidia új szerepére gondolni (ezeket később összefoglaljuk), és ott van a Honda, ami szintén megmutatta, hogy mi mindenen dolgoztak a mérnökeik mostanában.

A cég bejelentésében több finomság is van, amelyek közül elsőként a Riding Assist láttán esett le egy kicsit az állam. A technológia lehetővé teszi, hogy a motorkerékpár letámasztás nélkül se dőljön el. Ehhez általában giroszkópokat szoktak használni, de a Honda szerint ez túlságosan bonyolult és a jármű tömegén is sokat dobna.

Megdönhetetlen ötlet

Éppen ezért egy másik, házon belül kifejlesztett megoldást használtak, aminek a nevét nem tudjuk, csak azt, hogy az úgynevezett UNI-CUB járműből már ismerhető. Ez a fura szerzet már évekkel ezelőtt bemutatkozott, és a cég szerint alapjaiban változtathatja meg a személyes közlekedést. A rollerbe oltott kisautó szerű izé olyan nagyot nem alkotott eddig, a benne lévő egyensúlyozó technológia azonban a Riding Assist esetében eléggé jól jött.

A másik nagy bejelentés már inkább a jövőről szólt, egy olyan jövőről, ahol kisméretű, elektromos autókkal fogunk furikázni. Ezt sokan, sokféleképpen elképzelték már, amihez a Honda a New Electric Urban, azaz a NeuV ötletét adta hozzá.

Automata kisautó tele MI-vel

Az idea abból indul ki, hogy a jövőben ne legyen kihasználatlan autó kapacitás, ami egyébként ma 96 százalékos. Helyette a kis helyes NeuV járgányok önvezető módon elindulnának, utasokat vennének fel és juttatnának el a céljukba akkor, amikor a tulajdonosnak egyébként éppen nem lenne rá szüksége.

Honda NeuV

Ez magánhasználatban, és üzleti alapon is működhetne a Honda szerint, sőt, használaton kívül a NeuV energiát táplálna vissza a közhálózatba, azaz még akkor is hasznát lehetne venni, ha éppen nem menne vele senki.

És akkor, ha mindez nem lenne elég, az autó koncepció megkapná az úgynevezett „emotion engine” névre keresztelt, mesterséges intelligencia alapú rendszert, ami folyamatosan figyelné a sofőr viselkedését, döntéseit, amit a későbbiekben az útbaigazításhoz, és egyéb döntések meghozatalánál használna fel. Ez utóbbi már tényleg elég sci-fi, de sokak szerint ez ehhez hasonló megoldások akár 10 éven belül elterjedhetnek és általánossá válhatnak.