MEGOSZTÁS

A Huawei és a londoni Saatchi Gallery #SaatchiSelfie fotópályázatára várja a nevezéseket a világ minden részéről, január végétől március 19-ig. A nyertes képeket ismert művészekből álló zsűri választja ki, amelyek megtekinthetőek lesznek a brit fővárosban található múzeumban, a Saatchi és a Huawei által közösen 2017. március 31-től május 31-ig rendezett kiállításon. A legjobb tíz szelfi alkotóit emellett a Huawei legújabb, még nem bemutatott okostelefonjából egy-egy példánnyal jutalmazza.

A Huawei és a Saatchi Gallery által meghirdetett nemzetközi verseny lehetőséget kínál minden művésznek, profi fotósnak és lelkes amatőrnek, hogy „szelfitörténelmet” írjanak, és kifejezhessék magukat a rengeteg kiaknázatlan lehetőséget kínáló fényképezési mód ötletes alkalmazásával. A versenyre csakis fényképes szelfivel lehet nevezni, a zsűri pedig eredetiségük és kreativitásuk alapján választja ki a nyertes alkotásokat, illetve figyelembe véve azt, hogy a képek mennyire illenek a verseny koncepciójába.

A tíz kiválasztott döntős képei kiállításra kerülnek a Huawei és a Saatchi által közösen szervezett From Selfie to Self-Expression (A szelfitől az önkifejezésig) kiállításon március 31-étől négy héten keresztül. Emellett a döntősök és egy-egy vendégük meghívást kap a kiállítás 2017. március 30-án megrendezett exkluzív megnyitójára Londonba, ahová az utazást és a szállást is a szervezők állják. Ezen a rendezvényen jelentik be a pályázat fődíjasát is.

A Saatchi Gallery és a Huawei által szervezett From Selfie to Self-Expression kiállítás a világ első olyan tárlata, amely bemutatja a szelfi történetét a régi mesterektől kezdve egészen napjaink fotósaiig.

A pályázat jelentkezési ideje:

  • január 23. – március 19.

Feltételek:

  1. Pályázónként legfeljebb 6 darab szelfi nevezhető a versenyre.
  2. A versenyre csak 16 éven felüliek nevezhetnek.
  3. További információ, és a verseny teljes szabályzata az alábbi oldalon olvasható: saatchigallery.com/selfie

A pályázatra az alábbi oldalon lehet nevezni, és az eddig beküldött képek is itt tekinthetők meg:

http://www.saatchigallery.com/selfie