MEGOSZTÁS

Elon Musk elektromos autócsodája, a Tesla Model S egy új gyorsulási rekordot állított be. A P100D verziójának „Teljesen Nevetséges” üzemmódjában az autó 0-ról 60 mérföldes óránkénti sebességre 2,28 másodperc alatt gyorsított fel.

Mivel a 60 mérföld nagyjából megfelel 100 kilométernek (egészen pontosan 96.56064 km) ezt a számot nagyjából megfeleltethetjük az itthoni 0-ról 100-ra gyorsulós összegekkel. Így pedig már mindjárt ki is derül, hogy kis hazánkban nem igen van olyan utcai autó, amelyik megállna egy Teslával szemben egy kis gyorsulási kekeckedés során. Egyébként széria autó nem tud ilyet sehol a világon.

Ezek még a korábbi verzió gyorsulására adott reakciók

A Tesla veri a La Ferrarit is

Szerencsére a komolyabb gyártók adatai ismertek az amerikai mértékegységekben is, így már mondom is, hogy a Porsche 911 Turbo S, valamint a La Ferrari tulajdonosok egyaránt jobban teszik, ha többé nem jelzik a pirosnál motorbőgetéssel a mellettük álló Teslásnak, hogy „verseny a következő lámpáig”. Már csak azért sem, mert a Tesla sofőrjének nem kell ideálisan váltania a csúcsteljesítmény eléréséhez, elég, ha csak egy téglát dob a gázpedálra.
Fontos infó, hogy ezt a teljesítményt nem akármelyik Teslával lehet elérni. Ehhez a P100D verziós Tesla Model S kell.
Érdekes adalék még ehhez a tényhez, hogy a Model S alapára 135 000 dollár körül mozog, míg a Porsche 911 Turbo S közel 190 000-be kerül. Ne is beszéljünk a La Ferrari-ról, amiből a legolcsóbb a mobile.de-n is bő 2,5 millió euró.
Persze ezeket az autókat nem lehet összehasonlítani, de a dolog azért érdekes.