MEGOSZTÁS

A 3GPP a múlt heti plenáris ülésen Dubrovnikban a mobilkommunikációs technológia globális szabványosításáért felelős legfelsőbb testület (3GPP-RAN) elnökének a Nokia magyar delegáltját, Bertényi Balázst, választotta meg.

Az elnöki pozícióért hárman szálltak harcba: Bertényin kívül az NTT Docomo japán delegáltja (Satoshi Nagata), és a Telcom Italia olasz delegáltja (Giovanni Romano) indultak a megmérettetésen. A szoros első forduló után Bertényi végül a második fordulóban meggyőző többséggel került ki győztesen a japán indulóval szemben, megszerezve a tagsági szavazatok majd 60%-át.

20 éve a globális mobilkommunikáció élén

A 3GPP közel 20 éve a globális mobilkommunikációs technológiák szabványosításának vezető testülete. Gyakorlatilag a világ összes globális és regionális mobilkommunikációs cége aktív tagja a szervezetnek közösen irányítva a technológiai fejlesztések irányvonalát és elvégezve a szükséges technikai szabványok lefektetését. A Nokia képviseletében több magyarországi alkalmazott is aktívan közvetlenül részt vesz ebben a munkában, valamint a magyarországi Nokiánál folytatott kutatás es fejlesztési munka eredményei számtalan kulcsterületen indirekten is befolyásoljak a globális technológiai irányvonalat.

Jelen helyzetben Bertényi elnöki pozíciója különös jelentőséggel bír, hiszen az 5G technológia fő döntései az elkövetkezendő hónapokban/években kerülnek majd meghozatalra, az ő elnöklése alatt. A pár héttel ezelőtti Mobil Világkonferencián Barcelonában (MWC – Mobile World Conference) egyértelműen látni lehetett, hogy a világ türelmetlenül várja az új 5G mobiltechnológiát, ami új kreatív szolgáltatások egész sorát teszi majd lehetővé: önvezető autóktól, robotokon keresztül a virtuális valóságig. Múlt héten az is eldőlt, hogy a 3GPP gyorsított ütemben kívánja folytatni az 5G szabványosítását: az első ütem már ez év végére várható, míg a második ütem jövő év közepére van előirányozva.

Bertényi széles körű szakmai tapasztalatokkal rendelkezik a mobiltechnológia területén, több mint 15 éve aktívan tevékenykedik a 3GPP-ben a Nokia képviseletében.