MEGOSZTÁS

Meg persze bárki másnak is, de a ClickPack Pro hátizsák egyértelműen azoknak készült, akik egy rakat technikai eszközzel együtt közlekednek a városban.

Láttunk már néhány megfejtést ezen a területen, de ez a hátizsák tűnik a legátgondoltabbnak az összes közül. Az egy dolog, hogy minden kütyünek megvan benne a neki való helye, de ezzel együtt egy elég komoly biztonsági rendszert is belerittyentettek a tervezők.

Többszörös védelmi rendszer

Kívülről befelé haladva az első és legfontosabb az maga az anyag, ami a kevláron, sőt, a szénszálon is túltesz ellenállóság terén. Itt elsősorban a vágásokra kell gondolni, azaz ezt az anyagot nem lehet zsebmetsző módszerekkel felnyitni a villamoson – meg úgy általában máshol sem. A speciális, polietilén-poliészter-üvegszál kombóból összerakott anyag ezen kívül cseppálló, plusz fluoreszkáló felülettel is ellátták.

A védelmi rendszer másik két markáns elemét képezi a cipzárra tervezett számzár, plusz a leginkább egy telefonzsinórra emlékeztető, rugalmas huzal, amivel bárhova „kiköthető” a táska. Ez utazás közben, a kávézóban üldögélve nyújt biztonságot, hiszen így senki sem tudja csak úgy felkapni az ember cókmókját.

Nem adják túlságosan drágán

A ClickPack Pro egyéb képességeinek felsorolását most meg sem próbálnám, így címszavakban jöjjön a lényeg. Ideális súlyelosztás, merev, tartással bíró szerkezet, változatos rekeszek a különböző eszközöknek, külső akkunak (ennek külön csatlakozó kivezetés), kábeleknek, rejtett, de könnyen elérhető zsebek, mindenhol megfelelő ütésvédelem, illetve speciális rekesz bankkártyáknak, mobiloknak.

Ez így elég jól hangzik, amit az is mutat, hogy a napokban elindult Kickstarter projekt máris közelít a 200 ezer dollárhoz. A hátizsák 120 dollárért, azaz közel 35 ezer forintért rendelhető meg, amire érdemes lecsapni, mert később ez közel a duplája lesz. A cég mindenhova szállít a világon, amire ez év júliusában lehet számítani.