Tutanhamon forog a szarkofágjában – A múmia-kritika

MEGOSZTÁS

Indiana Jones minden szempontból ikonikus figura, egy valamiért mégsem átallnánk tokos vésővel agyonverni őt: ha közvetve is, de ő felel csaknem az összes gigaköltségvetésű, fantasy elemekkel operáló kincsvadász filmért.

Ezek közül pedig töménytelen mennyiségű nézhetetlen produkció került ki Hollywood futószalagjairól. Nos, valahol sejthető volt, hogy a repertoár a 2017-es Múmia jóvoltából gyarapodni fog, még ha a stáblista alapján a jóhiszeműbb nézők talán valami kellemes meglepetésben is reménykedtek. Alex Kurtzman rendező ugyanis – igaz, forgatókönyvíróként – már bizonyított A holnap határával, és hát jobbára Russel Crowe és Tom Cruise neve sem ad okot a vészvillogó kitételére. (Rendben, értjük, pontosítunk: utóbbi többnyire jó érzékkel válogat a felkérések között.)

Kurtzman filmjének egyébiránt csak annyi köze van a Brandon Fraiser-féle, hasonló című mozihoz, hogy „történetét” és „fordulatait” ugyanazon lejárt szavatosságú forgatókönyv-generátorral dobták össze. Csakhogy utóbbi 1999-ben készült, márpedig abban az évben joggal titulálhattuk közepes(en rossz), jobb híján egyszer nézhető produkciónak. 18 évvel később ugyanezen színvonal életfogytiglani kőfejtéssel honorálandó, a korszerűbb CGI-effektek pedig nem minősülnek enyhítő körülménynek.

A sztori

Cruise egy katonai felderítőt alakít, aki a klisétárból szalajtott vicces haverjával együtt előszeretettel vadászik iraki műkincsekre. Ennek következtében pedig nagy rutinnal bírnak a golyó- és bombazáporban véghezvitt menekülésben. Miután belefásulnak a jelentéktelen fogásokba, egy meglovasított térkép segítségével felkutatják egy egyiptomi hercegnő sírját.

A hölgy mellesleg 3000 évvel ezelőtt valami meglehetősen zagyva okkult ügybe keveredett, ezért ellenlábasai fejbúbig befásliszták, és rászegezték egy dizájnos antik parasztbútor tetejét. Így hát minden adott rá, hogy miután a múmiaszállító harci repülőgép lezuhan, zombihaddal, sáskajárással, idegbecsípődéssel és Adam Sandler-filmekkel sújtsa ellenlábasait. Kivéve Cruise-t, akiben korabeli pasiját véli felfedezni, ezért őt felírja a feláldozandók listájára. És ki kell ábrándítanunk mindenkit, aki abban reménykedne, hogy a rendező eszköztárában akad akár egyetlen olyan elem, ami bármilyen formában minimálisan egyedivé tenné a döbbenetesen elcsépelt és kiszámítható sztorit. Ami pedig ennél is aggasztóbb, hogy mindez egy franchise első része, legalábbis a tervek szerint. Ha ez meg is valósul, mérget vehetünk rá, hogy a következő fejezetben Cruise helyett immár egy Mark Dacascos-kaliberű nagyágyú játssza majd a főszerepet.