MEGOSZTÁS

Szuperszemét. Ez a szakkifejezés olyan popzenei kiadványokat takar, melyek produceri szempontból mesterműveknek tekinthetők, súlyos tízmilliókból készültek, és leginkább a 14-22-es (plusz-mínusz három év) korosztály minden igényét kielégítik.

Mindemellett pedig valódi tartalomnak a szikráját sem fedezhetjük fel benne. Ám zenei szuperszeméten belül is akadnak minőségbeli különbségek, és nincs ez másként filmbéli megfelelőjével sem: ha például a Deadpool Pinket, akkor a Transformers Nicki Minajt testesíti meg. Mindkettő az instant szórakozásra vágyó nagyközönségnek szól, előbbiben azonban mégis megvan az a plusz (egyediség, karakter), amiért az általa nyújtott kommersz tömegtermék szerethetővé válik. Utóbbi pedig – mit szépítsük – szimplán alávaló produkció.

A Transformers-szériát önmagában ennek dacára sem nem aposztrofáltuk volna bűnlajstromként. Feltéve, ha Michael Bay tudja, mikor kell abbahagyni, és arányérzéke sem válik bombatámadás áldozatává.

A pénz mindent megmagyaráz, de jó filmet nem rendez

Csakhogy a franchise hárommilliárd dollár feletti mozibevétele után a Dreamworks-fejeseknek vélhetőleg nem az volt az elsődleges gondolata, hogy „jaj, gyerekek, ezt a sztorit már nem tudjuk hova görgetni, hagyjuk abba, mielőtt a nézők szivacsos agysorvadást kapnak!” Sőt, mintha a rendezőt még inkább bátorították volna rá, hogy egy még „monumentálisabb, akciódúsabb, viccesebb, patetikusabb, stb” mozit forgasson, aki ennek megfelelően vérszemet is kapott. A végeredmény pedig ahhoz fogható, mintha a Bocus d’Or verseny méregdrága alapanyagaiból egy sakálrészeg kollégista próbált volna meg vacsorát rittyenteni.

Bay Az utolsó lovagba a mainstream Hollywoodi sikerfilmek összes létező kliséjét igyekezett belesűríteni: van itt középkori csatajelenet, pszichedelikus űrbéli bolyongás, veszélyérzet nélküli kölyökbanda, poszt-apokaliptikus túlélőcsajszi, közléskényszerrel küzdő vicces feka haver, instant családi dráma és persze agyatlan robot-ember, robot-robot háború.

Mindez a koncepció leghalványabb nyoma nélkül, követhetetlenül zagyva és mindennemű logikát nélkülöző történettel, melynek taglalásától el is tekintenénk. Minthogy jelen környezetben eltekinthetünk a színészi teljesítmények méltatásától/kritizálásától is. Az utolsó lovag esetében ugyanis mindez olyannyira huszadrangúvá silányul, hogy még Anthony Hopkins is érzelemmentes biodíszlet benyomását kelti.

ÁTTEKINTÉS
Az egész ennyit ért
MEGOSZTÁS
Előző cikkAbszolút feketében fürdik a Panasonic OLED tévéje
Következő cikkHőkamerás mobillal lestünk be a Prezi konyhájába
Csak a zene van... Ja meg a film... És a sör!