MEGOSZTÁS

A különböző eszközök tesztelése csak néha jelent macerát, helyette sokkal inkább kéjes örömet okoz a kütyü mániás újságírók számára. Egyedül a televíziók tudnak problémásak lenni, hiszen a gyártók egyrészt igyekeznek a legnagyobb modellt elküldeni, másrészt az általában 50+ colos batárok helyére pakolása is kényes és főleg nehéz művelet.

A Panasonic által szervezett sajtóút után pár héttel a gyártót képviselő cég biztosított róla, hogy segítenek a cipelésben, így sokkal nyugodtabban vártam az EZ950E, OLED panellel szerelt modellt. Csak éppen azzal nem számoltam, hogy mi lesz, miután elviszik: halálhörgés, siralom, szomorúság és hatalmas üres falfelület.

Melós üzembe helyezés

Nem szokásom így ömlengeni, nem is egy tévét próbálhattam már ki, de ez a darab az összes eddigit felülmúlta. Az egy átlagos, alsós általános iskolás magasságával bíró dobozban érkező televíziót egy masszív talpra kellett ráengedni, ami után stabilan állt a helyén. A panel felső harmada döbbenetesen vékony, valamivel kevesebb, mint 1 cm, az alsó, elektronikával megpakolt rész azonban már jóval vastagabb.

A 65 col az nagyjából 165 centiméteres képátlót jelent, így el lehet képzelni, hogy milyen hatása a volt a saját, 40 colos, mellesleg szintén Pana tévé helyén befogadni ezt a monstrumot. Mivel a tesztpéldány Lengyelországból érkezett, először ki kellett gugliznom, hogy van a „nyelv” szó lengyelül, majd indulhatott a beállítás.

Ez nagyjából a kábelek összedugását, majd a WiFi-hez való kapcsolódást jelentette. Előbbihez a hátlap baloldalán található, lepattintható fedél mögött megbújó csatlakozókat vettem igénybe, amelyek között volt négy HDMi, két-két USB (2.0 és 3.0), memóriakártya olvasó, Ethernet port, és a szokásos audio csatlakozók.

OLED time!

De ennél jóval fontosabb volt, hogy mit mutat a panel, milyen lesz a képminőség. A méretek által okozott hiperventilláció után azt állapítottam meg, hogy a set top box által adott kép egész tűrhető, a HD adások pedig kifejezetten szépen mutatnak a panelen. A teszt alatt zajló vizes VB közeli képei gyönyörűek voltak, egyedül a fodrozódó, hullámzó víz okozott problémákat neki, amitől egy kicsit szétesővé vált a kép. A TV menüjében természetesen számolatlanul sorakoztak a különböző képjavító, interpoláló, zajszűrő funkciók, ahogy a színek hőmérsékletét is úgy állította be az ember, ahogy csak akarta.

A panel felületét borító réteg miatt (feltételezem legalábbis) furcsa, pirosas árnyalatú tükröződések jelentek meg nappali fény mellett, ami időnként zavaró tudott lenni. A fényerő elsöprő erővel világította be a nappalit, a betekintési szög kiválónak bizonyult, és ez a minőség váltás csak akkor vált igazán tetten érhetővé, amikor visszakerült helyére az öreg plazma Panasonic.

Az OLED természeténél fogva (fénykibocsátó dióda) nem háttérvilágításból, hanem a saját maguk által kibocsátott fénnyel állítja elő a képet. Ez a technológia most jutott el oda, hogy már nagy felületben is érdemes előállítani, a gyártási költséget egyre jobban le tudják szorítani (értsd: nem kerül sok millióba), és a sokat hangoztatott, beégés (ghosting) kérdésére is találtak megoldást. Ez a panel típus a színskála szinte teljes egészét meg tudja jeleníteni, plusz lehetővé vált az úgynevezett abszolút, vagyis tökéletes fekete előállítását is. És mi mindennek az eredménye? Lenyűgöző kép és színek.

4K ínség

A Panasonic EZ950E modellje akkor kelt életre igazán, ha Ultra HD felbontású, HDR tartalmakat kapott. Ehhez a Netflix és a YouTube kínálatából merítettem, ami éppen elég is volt, bár nyilván jó lett volna betenni a széles 4K gyűjteményen valamelyikét a nem létező lejátszómba és élvezni a képet. Ehelyett maradtak a klipek, trailerek, úti filmek, amelyek így is elegendőnek bizonyultak annak megállapításához, hogy elképesztő ekkora felületen, ilyen minőségű képet élvezni.

Fura módon az Xbox One csatlakoztatása, a megszokott játékok futtatása sokkal nagyobb szórakozást nyújtott, mert itt is adódott az összehasonlítás. A telített, élénk színek csak az egyik részét jelentették a jóságnak, hiszen ott volt a képfrissítés. A család 12 éves tagja szerint az Overwatch gameplay „ezerrel smoothabb”, vagyis a gyors jeleneteke sokkal finomabban, simábban, döccenés mentesen jelentek meg a képernyőn.

Minden egyéb, plusz a sírás

A smart funkciókat is körbejártam, de őszintén szólva nem sok különlegességet fedeztem fel a többi platformhoz képest. A Panasonic egy saját, a Firefox OS-en alapuló rendszert rakott össze, ami egyszerű, és nagyszerű, elég gyors is, és aki erre izgul, az telepíthet alkalmazásokat is a tévéjére. Aminek itt igazán értelme van, az a YouTube, a Netflix (ami külön gombot is kapott a távirányítón) esetleg a böngésző, amelyek mellett persze számtalan egyéb app (időjárás, hír, játék, stb.) vár még arra, hogy elbíbelődjön vele az ember.

A tévé mellé két távvezérlő is jár: a fő darab gombkiosztása szinte ugyanaz, mint a már többször emlegetett plazmához adotté. Ez azt jelenti, hogy a Pana ragaszkodik a jól kitalált dolgokhoz, így nekem elsősorban a fémház, valamint a háttérvilágítással ellátott gombok jelentettek újdonságot és kellemes meglepetést. A másik egy gombokban gyengén eleresztett, de ehelyett touchpaddel ellátott távirányító volt, ami a média és netes tartalmak közötti böngészést teszi könnyebbé.

Nos, az egy hét gyorsan elrepült, és a Panasonic OLED tévéjének távozása után komoly válsághelyzet állt elő. Alig láttuk a régi tévénket. Sokkoló volt szembesülni a korábban nagynak számító 40 col valósi méreteivel, de érdekes módon engem sokkal jobban zavart a visszaállásban, hogy a képminőségek között mekkora különbség van.

Ezen az egyszeri tesztelő maximum azzal teszi túl magát, hogy a Panasonic OLED tévéje jelenleg kb. másfél millió forintba kerül, így legfeljebb annyit ér el az ember, hogy a heves zokogás halk sírdogálássá szelídül.