MEGOSZTÁS

A kiterjesztett valóság számos területen használható, akadnak közöttük hasznos és praktikus megoldások. Az IKEA mindkettőt igyekezett kipipálni, ugyanis egy alkalmazás segítségével betehetjük majd a svéd áruház bútorait a lakásunkba.

Az üzletben nézelődve biztos került mindenki olyan helyzetbe, amikor egy kiszemelt bútordarabot igyekezett otthoni környezetben elképzelni. Eddig a bútor mérete, formája és színe alapján kellett döntésre jutni, s bizonyára volt olyan, hogy vásárlás és elhelyezés után derült ki, hogy valami mégsem teljesen kerek. Ilyenkor csalódás éri az embert, mert az áruházban nem úgy festett az egész, mint a valóságban, erre a problémára kínál megoldást az IKEA egy alkalmazással.

A program októberre várható, amelyhez az Apple ARKitet használja majd a leképezéshez; a virtuális lakberendezéshez elég egy iOS rendszerű mobil, valamint egy IKEA katalógus és megnézhető, hogy a lakása adott pontján, hogyan nézne ki a kiszemelt bútor. Az alkalmazás a méretek és arányok tervezéséhez is segítséget kínál, így nem fordulhat elő, hogy a túl méretes bútor több helyet foglal, mint képzeltük.

Az alkalmazást IKEA Place néven kell majd keresni, sajnos Android változatról egyelőre nincs hír.