MEGOSZTÁS

A tegnapi bemutatón elhangzott az ikonikus „One more thing” frázis, ami után a jelenlegei vezér az egykori vezér hatását és jelentőségét emlegetve bemutatta az iPhone X-et.

Az egész bemutató erőteljesen nosztalgikus, múltba révedő volt, miközben a világ vezető, és leggazdagabb cége leplezte le az erre ez évre fejlesztett mobiljait. A merengés persze nem véletlen, hiszen a 2007-ben bemutatott iPhone valóban megrengette a világot, nagy hatással volt a piacra, így a felvezetés logikus eleme volt Tim Cook részéről, hogy az iPhone X hasonlóan meghatározza a mobiltechnológia következő 10 évét. Erre azért lehetne szervezni egy vitakört, ehelyett azonban nézzük az évfordulós mobil fontosabb képességeit.

Nem lepett meg, mert keretmentes

Ha lehántjuk az iPhone X dizájnját, formáját, a márkában rejlő erőt, akkor egy keret nélküli, OLED kijelzős mobilt kapunk. Az Apple saját pályán hozta azokat az újdonságokat, amit a piac nagyjából három éve vár tőle, viszont a vezetőség meglépett pár olyan dolgot, amit akár meglepőnek is titulálhatunk.

Az OLED alkalmazása nincs ezek között. Az 5,8 colos, 2436 × 1125 képpont felbontású panel már nem sima, hanem Super Retina kijelző, ami HDR, Dolby Vision, és HDR10 kompatibilis. A panel kifut a szélekig, amit az Apple saját appjai persze alapból támogatnak, és amit a külső fejlesztők is vélhetően követni fognak – addig meg majd kinéznek az alkalmazások valahogy.

A meglepő faktor a Touch ID (és a Home gomb) elhagyása , amit lehet innovációként elkönyvelni és lehet úgy is, hogy az elmúlt időszakban nem sikerült a panel alá bepakolni az ujjlenyomat-olvasó szenzort. Ha már így alakult, akkor a kijelző fölé került egy 3D-s arc szkenner (Face ID), ami sötétben, világosban, szemüvegesen, szakállasan képes azonosítani a telefon gazdáját.

Mindehhez egy új, saját fejlesztésű A11 Bionic processzor számítja a műveleteket, ami végre támogatja a vezeték nélküli töltést, és fürgén mozgatja az animált emojikat. Ja, igen: a főképernyőre jutás pedig a kijelző aljáról történő felfelé swipe mozdulattal megy, ami félúton a multitasking nézetet is előhozzal.

Dupla kamera bumszlival

Ahogy minden iPhone esetében, úgy az X-nél (kimondva 10, azaz tíz) is nagy hangsúlyt fektettek a kamerára. Ez az első mobilos objektív, ami 4K-ban rögzít 2160p videót 60 fps mellett. A főkamera 12 megapixeles, a telefotó lencse f/2.4, a normál pedig f/1.8 apertúra értékeket kapott. Mindkettő optikai képstabilizációval dolgozik, köztük pedig egy quad-LED látja el a villantási feladatokat.

A wireless töltéshez visszatérve kellemes momentum, hogy az Apple egy létező, bevett szabványt (Qi) választott. Az új lehetőséget kihasználva jön majd az AirPower, ami párhuzamosan több eszközt is képes vezetékek nélkül tölteni, plusz az egész technológia lehetővé teszi a gyorstöltést, amivel az akku 30 perc alatt 50%-ra tornázza fel magát. Az iPhone X akkumulátora két órával többet bír majd, mint az iPhone 7-ben lévő.

Az iPhone X a 8-cas modellnél később, november 3-tól vásárolható majd meg (ezüst és asztroszürke színekben), az előrendelések október 27-én indulnak. Az árak pont olyan elszabadultak, amire számítottunk, viszont ide inkább nem írnánk le (na, jó, legalább kezdő árat: 379 990 Ft), mert még egy kicsit korán van hozzá. Aki kíváncsi a magyar árazásra, az itt szétnézhet.