MEGOSZTÁS

Az eseményre a Pisa-ban megrendezett, nemzetközi robotfesztiválon került sor, ahol azt vizsgálták képes-e a mesterséges karmester egy nagyobb zenekar összjátékát, elfogadható módon irányítani…

Az emberek és robotok együttműködésének a kora megkezdődött. A svájci ABB Konszern hosszú ideje foglalkozik robotikával, egyik fejlesztésük YuMi az első kétkarú, emberbarát robotot, amit 2015. április 13-án mutattak be. YuMi többek között korszerű mozgásvezérlő rendszerrel rendelkezik, amely a hét tengely mentén hajló karokat is mozgatja, ezért a robotot most új kihívás elé állították.

Emberszabású, de nem emberi

YuMi ugyanis egy nagyzenekar élén bizonyíthatott, ahova Andrea Bocelli operaénekes hívta meg. A színpadon egy Mascagni-darab, valamint az O mio babbino caro (Puccini: Gianni Schicchi) mellett a La donna e mobile (Verdi: Rigoletto) című ária került terítékre YuMi vezénylete mellett. A robot Andrea Colombini vezetésével „készült fel” az estére, akinek tizenhét órába telt alkalmassá tenni a gépet a híres Verdi-ária dirigálására.

A pisai Verdi Színház igazgatója szerint a robot gesztusai roppant kifinomultak, kifejezőek, azonban képtelen a valódi karmester érzékenységét pótolni és nem képes improvizálni sem.
A kísérlet nem egyedülálló, ugyanis korábban a Sony ASIMI nevű humanoid robotja már vezényelt egy zenekart, de akkor a robot csak a jobb karját használta a dirigáláshoz.