MEGOSZTÁS

Az amerikai haditengerészet érdekes kísérletbe kezdett, amely szerint a Microsoft konzoljához készített kontrollerek segítenék a vízfelszín vizsgálatához használt berendezések irányítását…

A The Virginian-Pilot számolt be arról, hogy Xbox360 vezérlőkkel szerelik fel a haditengerészet Virginia-osztályú tengeralattjáróit, első körben a USS Colorado elnevezésű hajót. A választás nem véletlen, ugyanis ezek a hajók nem a hagyományos, forgócsöves periszkópot használják, hanem két 360 fokban elforgatható egységet, amik nagyfelbontású kamerákkal dolgoznak. A kamerák a képeket a vezérlőben található monitorokra közvetítik, így azokat minden jelenlévő láthatja.

A kontrollert a Lockheed Martin mérnökei a periszkóp integrált képalkotó rendszeréhez társítják, s a korábbi botkormányra emlékeztető egységet hivatott felváltani. A változtatást a fiatal tisztek és operátorok visszajelzései miatt szorgalmazzák, akik sokat panaszkodtak arra, hogy a régi rendszer átláthatatlan és nehezen kezelhető.

Az új megoldás mellett szól, hogy míg a korábbi rendszer költsége 38 ezer dollár volt, addig egy szabványos Xbox360 kontroller mindössze 20 dollárba kerül, könnyen beszerezhető és meghibásodás esetén villámgyorsan cserélhető. Az új típusú vezérlőknek köszönhetően a betanításra szánt idő is jelentősen csökkent, így a novemberi tesztidőszakot követően, más Virginia-osztályú tengeralattjárón is megtörténhet a csere.