MEGOSZTÁS

A videojátékok célja a szórakoztatás, ez pedig sokszor nehezen egyeztethető össze a realitással.

Az egeret vagy kontrollert markolászva teljesen átadjuk magunkat az adott virtuális világnak és valami egészen izgalmas dolog részesévé, sőt formálójává válunk. Mindeközben elfogadjuk, sőt, természetesnek veszünk az éppen nyüstölt cím elrugaszkodott szabályait is, például a következőket:

„Az arany sárban is arany”

A kényszeres gyűjtögetés egy létező betegség, mely megakadályozza az egyént, hogy használhatatlan, szükségtelen, értéktelen tárgyakat dobjon ki. Ez a jelenség a virtuális világokat járva teljesen természetes, sőt kalandozás közben nemcsak felvesszük az utunkba eső kacatokat, hanem kifejezetten keressük is őket. A felesleges dolgok kutatásának és előfordulásának formája néha már hátborzongató: nem gondolom, hogy ti állati tetemekben is kutatnátok értékek után, míg egy fantasy barlangban természetes, hogy a leölt óriáspatkány gyomra aranyat rejt. Szegény jószág biztos lenyelte.

„Tapogat, mint tót a sötétben”

Ha már barlangok, mindig érdekelt, miképp történhet meg, hogy ezekben az ember által nem lakott üregekben több a fényforrás, mint egy vidéki faluban. Joggal megkérdőjelezhető, hogy az itt őshonos óriáspókoknak, csontvázaknak, zombiknak és egyéb rémségeknek ugyan mi szükségük van fáklyák tucatjaira. A következő kérdés, hogy ezen szerzetek hogyan képesek fényt csiholni, mikor sok esetben még a megfelelő végtaggal sem rendelkeznek a művelet elvégzéséhez. Ezek lakberendezőt fogadnak, aki a kazamata megfelelő bevilágításáért is felel, az hétszentség.

„Figyelmes hallgató teszi a papot szorgalmatossá”

Milyen jó is lenne, ha egy randin átugorhatnánk a beszélgetős részt, hogy aztán gyorsan a csókjelenetre ugorjunk. Ki ne tekerné tovább a telefonos ügyfélszolgálatok menüinek kötelező felsorolásait? Türelmesen figyelni nehéz és fárasztó még akkor is, ha a téma érdekes vagy a helyzet elengedhetetlenül megkívánja. A szerepjátékok fantasztikusan megírt dialógussal kecsegtetnek, élmény olvasni őket, de ha minket mégis hidegen hagy mások szócséplése, úgy megvan a lehetőségünk, hogy a sallang mondatokat átugorva rögtön a tárgyra térjünk, legyen az információszerzés vagy akár románc.

„Fogóval nem húznád ki belőle a feleletet”

Felgyorsult világunkban nehéz megtalálni embertársainkkal a közös hangot, sokszor van, hogy a kommunikáció félrecsúszik: elbeszélünk egymás mellett vagy félreértésbe gabalyodunk. Nem így a játékokban, ahol a hősök ugyan olykor szótlanok, rejtélyes módon mégis kiválóan megértetik magukat környezetükkel. A nonverbális kommunikáció csúcsa, mikor a főszereplő némasága hosszú monológokat és több válaszlehetőséget is tartogathat, a derék társalgópartnereink mégis veszik a lapot és kitalálják, hogy faarcunk és zárt szánk mögött mire is gondolunk.

„A vízbe fúló a szalmaszálba is kapaszkodik”

Bevallom, hadilábon állok az úszással, de még így is lassabban nyel el a víz, mint egyes programok kalandorait. Játékmenet szempontjából érthető, mégis vicces olyan szereplőket nem felruházni ezzel a képességgel és azonnali fulladásra kárhoztatni, akik egyébként a lövések, óriási zuhanások, gázolások vagy tízméteres szörnyek csapásai után is felkelnek. Az pedig szerfelett szellemes, ahogy ezek a karakterek akár derékig vagy vállig érő vízben is képesek úgy elmerülni, mint egy betontömb.

„Az idő minden sebet begyógyít”

A regenerálódó élet, mely alapján az akcióhősök szervezete két mély levegővétel között lebontja az ólmot figyelemreméltó jelenség. Az ötlet a gyakorlatban nagyon jól működik, a mechanizmust leginkább a karakterek hektikusan működő fájdalom-receptorai teszik mókássá: az átvezető videókban néhány karcolástól üvöltő-nyöszörgő hősök később már vígan szökellnek az olyan helyzetekben, ahol a felületi sérülések jelentik a legkisebb bajt.

(A cikk szerzője aktív játékos és erre büszke is, az írás kizárólag szórakoztatás céljára szolgál.)

BelsoValtozas