MEGOSZTÁS

A világ egyik legkomolyabb környezetvédelmi rendezvénye vitathatatlanul az október 1-jén tartott párizsi “Autók nélküli nap” volt. Ennek keretén belül tilos volt a belváros, nagyjából 103 négyzetkilométeres területén saját autóval közlekedni, csak a tömegközlekedés játszott. 

Autók helyett utazhattak az ott élők és a turisták buszon, taxival, biciklivel, esetleg sétálhattak is. Ez a nap egyértelműen oktató szándékkal került megrendezésre. Anne Hidalgo, a francia főváros polgármesterének célja, hogy harcoljon a levegőszennyezés ellen Párizsban, ez nála az autók számának csökkenését, alternatív közlekedési eszközök arányának növekedését jelenti. 

Komoly büntetés

A büntetések mértéke sem piskóta, amennyiben valaki mégis bepróbálkozott autójával a belvárosban, az 90 és 135 euró közötti bírságot kockáztatott. Persze voltak kivételes esetek: például ha vészhelyzet, például egy beteg hozzátartozó, miatt kellett menni, akkor maximum 30 km/h sebességgel haladhatott a család.