MEGOSZTÁS

A DoBox egy rendkívül kompakt, magyar fejlesztésű eszköz, amelynek célja, hogy iPad és iPhone készülékeinket még jobb munkagéppé tegye, illetve megkönnyítse a MacBookok portjainak kiegészítését.

Emellett még több érdekes, hasznos funkció is került bele, hogy csak egyet említsünk: akár vésztöltőként is használható. Interjúnkban Molnár Mátét, a Fruitdock Kft. elnökét kérdeztük a projektről, illetve az Apple eszközeiről.

TechRadar: Honnan jött az ötlet? Tartozik hozzá valamilyen személyes történet? (Milyen problémákat old meg az eszköz?) Eredetileg is ezeket a funkciókat, illetve mindet terveztétek belerakni, vagy a fejlesztés közben is jöttek új ötletek?

Molnár Máté: Volt korábban egy másik (végül sikertelen) startupom, ahol mindenképp szükségünk lett volna arra, hogy egy iPaden USB portot tudjunk kezelni. Ez adta az alapötletet, ami egy iPad tok lett volna a hátulján csatlakozókkal. Ebből alakult ki végül a DoBox, mint önálló vezeték nélküli dokkoló. A csatlakozók az eredeti ötlethez képest csak annyit változtak, hogy a töltést microUSB helyett USB-C porton keresztül oldottuk meg, illetve helyett kapott még egy micro SD kártya olvasó is.

TR: Gondolom, ha valaki egy ilyen Apple specifikus terméket fejleszt, biztos a márka elkötelezett híve…

M. M.: Igen, mióta megjelent az első iPhone, tehát kb 10 éve vagyok nagy Apple fan, én voltam az első aki átvehette itthon az első iPhone 4-et. Volt egy kis Apple blogom, meg Apple részvényeim is, tehát sok minden terelt erre az útra. Az első MacBook Promat lecseréltem egy iPad 3-ra, de úgy éreztem, hogy nem tudja teljesértékűen pótolni azt, ezért egy év múlva visszaváltottam egy MacBook Airre. Szerintem sokan vannak ezzel így, és mi pont ezt problémát akarjuk megoldani hosszú távon, hogy egy iPadből egy DoBox-szal kiegészítve igazi MacBook legyen.

TR: A termék hangsúlyos része a tetején található gomb. Ez tudatosan egy ismertetőjegye az eszköznek, vagy csak a könnyű használat miatt került oda, s rendelkezik ilyen hangsúlyos mérettel?

M.M: Az alumínium ház miatt mindenképp szükség volt egy kivágásra az antennák miatt, amelyek a kör közepén kaptak helyet, és nem szerettem volna, ha bármilyen fizikai kapcsológomb kerül a házra, így jött az ötlet, hogy legyen a tetején egy érintésérzékeny felület. A touch gomb nem csak egy egyszerű on/off kapcsoló, hanem nagyon sokoldalú, okos vezérlő áll mögötte, később lehet majd akár a hangerő szabályozására is használni.

TR: A gomb kapcsán a Plug and Play eszközök jutnak az eszembe, amelyeknél elég egy mozdulat, és máris használhatók (persze kis túlzással). Mennyire tartjátok fontosnak az egyszerűséget a termék kezelése kapcsán, illetve mennyire vagy elégedett a jelenlegi felhasználóbarátsággal, könnyű kezeléssel?

M.M. Kiemelten fontosnak tartjuk, hogy a DoBox annyira egyszerűen kezelhető legyen, mint egy iPhone. Ezen még sokat kell fejlesztenünk, és ebben az első felhasználóink visszajelzései is sokat fognak segíteni.

TR: Jelenleg egy közösségi finanszírozási projekt keretén belül támogatható a DoBox, 199, illetve 239 dolláros áron érhetők el a 32 és 64 GB-os verziók. Terveztek más méretű háttértárral, esetleg más csatlakozókkal, nagyobb akkumulátorral felszerelt modellt is piacra dobni?

M.M: Erről sajnos nem beszélhetek egyelőre.

TR: Ha valaki úgy dönt, hogy beruház, mit kap a dobozban?

M.M.: A dobozban a DoBox mellett csupán egy USB-C – normál USB átalakító kábel lesz, így bármilyen standard USB töltőről lehet majd tölteni a DoBox-ot, ami képes legalább 1A árammal tölteni, például az iPhone-ok vagy iPadek töltőjével. Az USB-C portnak köszönhetően használhatjuk az új MacBook Pro-k töltőit, amivel 3-szor gyorsabban tölthető fel a DoBox.

TR: Várhatóan hogy alakul majd a végleges, piacon kapható készülék ára, illetve milyen platformon lehet hozzájutni? Illetve a garancia kapcsán várható valami extra? (háztól házig szállítás, átvevőpontok stb.)

Amint leszállítottuk a Kickstarteres és Indiegogos megrendeléseinket, a DoBox elérhető lesz az Amazonon keresztül, majd később más online és offline boltokban is. Az Amazonon 299$-ért lehet majd megrendelni a 32GB-os verziót, 1 év garanciával.

TR: Vannak olyan cégek, akikkel együtt dolgoztatok/dolgoztok a fejlesztés során? Milyen feladatot végeztek?

M.M.: Több profi céggel jelenleg is együtt dolgozunk a hardver és a szoftver fejlesztésén.

TR: Várható-e a jövőben szoftveres támogatás a Microsoft operációs rendszerét futtató gépekhez a jelenleg csak Apple termékekkel működő funkciók kapcsán?

M.M.: Egyes funkciók már most is használhatóak minden operációs rendszerrel (pl. file sharing, töltés). Amennyiben igény lesz rá a vásárlók részéről, úgy fejleszteni fogunk más appokat is, bár úgy látom, hogy a DoBox első sorban az iOS rendszert használók életét könnyíti meg.

TR: Mint egy Apple termékekre fejlesztő cég vezetője, hogyan látod a videojátékok és az OSX kapcsolatát? Játszol valamilyen videojátékkal OSX-en, esetleg játékkonzolon?

M.M.: Sosem voltam nagy gamer, de azért pár játékot végigvittem, legutóbb pár éve a Bioshock Infinite-et. Azóta csak kipróbáltam pár játékot, de egyik sem fogott meg annyira, hogy sok időt töltsek el vele. Szerintem sok játék elérhető Steamen, de alapvetően nem játékra lett kitalálva a Mac OS, így szerintem ha valaki csak játszani akar, akkor inkább konzolt vegyen.

Akinek felkeltettük a figyelmét, és érdekli az eszköz, még mindig támogathatja a projektet, valamint tovább informálódhat a termékről a DoBox oldalán.