MEGOSZTÁS

Az önvezető autók technológiája még közel sem tökéletes, ezért leginkább az amerikai sivatagokban tesztelik őket. Most a General Motors megegyezett New York városával, hogy tesztelheti önvezető autóit a betondzsungel közepén. 

A Cruise Automation, a General Motors önvezető autókért felelős részlege bejelentette, hogy tesztelheti Chevy Bolt típusú autóit a világ egyik legdurvább közlekedési helyzeteivel rendelkező városban: New Yorkban.

Elsőként kapnak lehetőséget

Andrew Cuomo, New York állam kormányzója elmondta, hogy a vállalat lesz az első, aki 4-es szintű önvezető járművet tesztelhet az államban.

“Az önvezető járművekben megvan a lehetőség, hogy időt és életeket mentsenek meg, és büszkék vagyunk rá, hogy a GM-mel és a Cruise-zal együtt dolgozhatunk ezen az izgalmas, új technológián.”– mondta a kormányzó.

Szigorú szabályok

Egyébként New York szabályai az önvezető autók tesztelésére elég szigorúak. Minden önvezető autó mellé kell egy rendőrautó kísérete, amelynek költségei az autófejlesztő vállalatot terhelik.

Továbbá minden autónak rendelkeznie kell egy 5 millió dolláros biztosítással. Emellett a manhattani körök megtétele közben egy mérnök is ül majd az autó vezetőülésében, valamint egy utas is részt vesz a tesztben.