MEGOSZTÁS

A témában nem a ZTE az úttörő, mivel az első kétkijelzős mobil a 2011-ben bemutatott Kyocera Echo volt. Illetve kétkijelzősök közül is inkább a két azonos kijelzősök között száll versenybe, hiszen másodlagos kijelzővel már jópáran próbálkoztak.

A ZTE időnként kipróbál dolgokat, hogy rájöjjön, erre még nem áll készen a piac. Ezután a nagyobb gyártók, rendszerint a Samsung, megalkotják a működő, sikeres megoldást, amennyiben tényleg van benne potenciál. Egy ilyen próbálkozás a ZTE Axon M is, amely két 5,2 inches, Full HD kijelzőjével igyekszik kitűnni a mezőnyből. 

De hogyan?

A hátlapon található kijelző szerencsére kihajtható, ami után lényegében egy kockatabletet kapunk. Emellett található a készüléken egy “M” gomb, amellyel a második kijelzővel kapcsolatos funkciókat irányíthatjuk. Választhatjuk a kiterjesztés módot, ekkor a két kijelző egymás folytatásaként fogható fel, a tartalmat együtt jelenítik meg. A tükrözés módban ugyanaz jelenik meg mindkét megjelenítőn, a dual mód pedig két alkalmazás egymás mellé helyezését teszi lehetővé.

Felemás hardver

Hardveresen nem a legerősebb megoldást pakolták bele, azonban a Qualcomm Snapdragon 821 elegendő lesz a két kijelző meghajtására. Ennek munkáját 4 GB RAM hivatott segíteni. A hátlapi kamera sem a csúcs, egyedül van, de a 20 megapixeles felbontása bőven elegendőnek tűnik. A 3180 mAh-s telep kissé karcsúnak tűnik, aminek az energiapótlását az USB C porton oldották meg.

A készülék kizárólag az AT&T szolgáltatónál lesz elérhető az USA-ban, ahol a következő hónapban válik megvásárolhatóvá havonta 24,17 dollárért 30 hónapon keresztül.