MEGOSZTÁS

Ralph H. Baer 1922-ben született Németországban. A zsidó származású tinédzser két hónappal a „Kristallnacht” előtt menekült családjával az Egyesült Államokba.

Az alacsony, szemüveges, korán kopaszodó fiatal először egy gyárban, majd tévé- és rádiószerelőként dolgozott, közben szorgalmasan képezte magát az elektronika területén.

A háború alatt a katonai hírszerzés foglalkoztatta, majd a chicagói American Television Institute of Technology hallgatójaként televízió-mérnök képesítést szerzett. A kísérletező kedvű férfi 1951-ben a Loral elektrotechnikai vállalat vezető mérnöke lett.

Egy nap megbízást kapott, hogy készítse el a „világ legjobb televízióját”, mire megosztotta felettesével az egyik friss ötletét. Az „interaktív játékra is alkalmas” készülék terve azonban nem talált nyitott fülekre.

„Csak valami szórakoztató, valami ügyes dolgot akartam kitalálni”

A hatvanas évek közepén a férfi egy védelmi hírközléssel foglalkozó vállalat (Sanders Association) alkalmazásában állt. Egy nap, miközben buszra várakozott jegyzeteket készített egy tévéhez csatlakoztatható játékgépről. Az elkövetkező két évben az egyre konkrétabb tervrajzok alapján, számos prototípus készült, majd megszületett az első „Brown Box” (1967) névre hallgató szerkezet.

A készüléken focit, röplabdát és asztaliteniszt lehetett játszani. Az egyes játékok között egy áramköröket módosító kapcsoló segített választani, míg a „pályákat” a tévé képernyőjére ragasztható matricák szimulálták. A férfi az évek során többször módosította a készüléket, ami végül a Magnavox cég figyelmét keltette fel.

Megszületett az első játékkonzol

A Magnavox Odyssey (1972) meglehetősen egyszerű szerkezet volt. Az elemről működő, analóg rendszerű készülék mindössze három tucat tranzisztorból és diódából állt. A fehér színben pompázó központi egységhez két irányítót kapcsoltak, ezekkel lehetett fel-le, valamint jobbra-balra mozgatni a játékost szimbolizáló négyzeteket.

A gép által futtatott játékok furcsa átmenetet képviseltek a video- és a társasjátékok között, mert ugyan a konzol az elektronikus játékok interaktivitását kínálta, minden tartozék a táblás játékokat idézte. A masina a meglehetősen borsos áron (100 USD) került forgalomba, mégis szépen fogyott, végül az elégtelen marketing miatt nem lett belőle igazán nagy siker.

Pong-pong vesszőcske

Az újdonság hamar felkeltette a játéktermi gépekkel már sikeres Atari figyelmét, és a vállalat vezetése arra jutott, hogy ilyet ők is tudnak. Az Atari Pong (1975) konzol nagy újítása az akkor még bonyolultnak számító mikrochip volt. Ez lehetővé tette a megszerzett pontszámok megjelenítését és jó minőségű hangot biztosított. Bár a konzolon mindössze teniszt lehetett játszani az irányítás finomabb volt, így a készülék az év karácsonyi slágerterméke lett.

Az első „konzolháború”

A feldobott labdára a Magnavox Odyssey 100 (1975) készülék volt a válasz, aminek a burkolata alá négy Texas Instrument chip került. A fejlesztésnek köszönhetően a készülék már két játékot kínált. Hamarosan érkezett azonban a hat chippel szerelt változat, ami végre képes volt az elért pontszámok rögzítésére és többjátékos (2-4) lehetőségeket is kínált.

Az Atari Pong iránti kereslet a konkurencia nyomulása ellenére nem lankadt, sorra érkeztek a különböző (Atari Super Pong, Atari Ultra Pong&Ultra Pong Doubles) játékok. A Magnavox erre olyan lapkákat kezdett használni, amelyek képesek voltak a fizikai kölcsönhatások (ütközés) felismerésére. A chipek a három konzolba is bekerültek, amik közül az Odyssey 500 (1976) a játékosokat megtestesítő vonalak helyett már stilizált, színes grafikát használt.

A két vállalat küzdelmébe csak a Fairchild Channel F (1976) tudott beleszólni, amely elsőként rendelkezett ún. cartridge bemenettel és képes volt a memóriából, előre programozott kódot kiolvasni.

(Folytatjuk)