MEGOSZTÁS

A jól irányzott füles egy biztonsági cégtől érkezett, amely egy maszk segítségével könnyedén átverte a Face ID rendszerét.

A Bkav elnevezésű, biztonság-technológiára szakosodott vállalat szerint az almás cég által fejlesztett azonosító rendszer egyáltalán nem biztonságos, és kár volt száműzni az ujjlenyomat-szenzort az iPhone X készülékekből.

Mint kés a vajon

A Bkav állítólag sikeresen fejtette meg a Face ID mögött húzódó mesterséges intelligenciát, így a tudás birtokában már lazán képes kijátszani a szkennert. A feloldáshoz használt maszk előállításához többféle anyagot használtak, de az álarc összköltsége így sem haladta meg a százötven dollárt. A felfedezés többek között azért aggasztó, mert a technológiát az Apple a telefonok feloldásán túl Apple Pay alapú tranzakciók hitelesítéséhez is használja.

Az Apple nem ért egyet

A biztonsági cég bírálata szerint az Apple túlságosan is bízik az arcfelismerés mögött álló mesterséges intelligenciában, ami miatt óvatlanná vált. Szerintük továbbra is az ujjlenyomat-leolvasás a legjobb biometrikus azonosító. Az Apple álláspontja szerint az eset nem mértékadó, és a szkennert maszkokkal nem lehet átverni. Számos kutatást végeztek a témában és eddig csupán ikerpárokkal sikerült megkerülni a rendszert.

Illetve egy 10 éves kissrácnak a saját édesanyja készülékét, ahogy a legutóbbi hírek és videók mutatják…