MEGOSZTÁS

A Bungie és az Activision MMOFPS-e idén szeptemberben megkapta a folytatását és érezhetően próbálták csiszolni az előd hibáit, de még közel sem végeztek tökéletes munkát a Destiny 2-vel. A fizetős letölthető tartalmaktól azt vártuk, hogy tovább finomítják a végeredményt és újabb hosszú órákra, napokra elragadnak majd az Őrzők csatái. Lehet bilibe lógott a kezünk?

Egy játék megjelenése után alig három hónappal friss tartalmi bővítéssel előállni, az számomra mindig science fiction eseménynek tudható be. Egy több évig készülő játékhoz értékelhető tartalmat ennyi idő alatt elkészíteni szinte lehetetlennek tűnik, így vagy a minőség rovására megy a végeredmény, vagy az az érzése támad a felhasználónak, hogy már az alapjátékhoz készített tartalmat tartottak vissza, hogy újabb pénzlehúzás mellett tolják ki játékuk életciklusát.

A Curse of Osiris pont egy olyan letölthető tartalom lett, aminek a minősége súlyos károkat szenvedett el a rövid fejlesztési idő okán. Nem elég, hogy a történetet tovább görgető kampány nyúlfarknyira sikeredet, de még erőteljesen monoton, önismétlő és fantáziátlan is. A bő három órás játékidő alatt letudjuk az újabb rókabőr nyúzást és ezalatt az idő alatt meg is lépjük a 20-ról 25-re kitolt fejlődési szintet.

Osiris nyomában

A történet az eltűnt Warlock körül fog bonyolódni: Osirisnek valahol a Merkúron kell a nyomára akadnunk és számíthatunk rá, hogy a VEX fajnak is lesz hozzá némi köze. A néhány küldetés során túlságosan érződik, hogy kilóg a lóláb, elvégre korábban már bejárt terepeken fogunk újra keresztül caplatni, túlságosan nagy arányban. Az időutazással megbolondított történet nem áll össze egy igazán koherens egésszé, szinte érezni a véres-verejtékes erőfeszítést, ami a megszületéséhez vezet.

Az új helyszínül szolgáló bronzos, rozsdabarna színekben pompázó Merkúr egy kisebb arénának fogható fel. Semmiképpen nem nevezhető egy komolyabb, szerteágazó bolygófelszínnek. A változatosságot az Infinite Forest szimulációival próbálták megteremteni, ami rendkívül önismétlő random szakaszokból áll és az ezekhez vezető kifejezetten dögösen festő háromszög folyosó is csak egy kész időhúzás. A bossharcok az utolsó, majdhogynem epikus küzdelem kivételével laposak és túlságosan egyszerűek, kihívást alig rejt magában a kiegészítő.

Raidelni jó, még Lair verzióban is

A Raid témakörére rátérve eléggé érdekes végeredményt kaptunk. Egy érthetetlen húzással a megemelt 330-as Power level szinthez igazították az alapjátékkal korábban még elérhető Leviathan Raidet a Curse of Osiris megjelenésével (a Prestige Raidek és Prestige Nightfalloknak is annyi). Ez egyszerre pofátlan és vérlázító húzás volt. Ha nem fizetsz az új DLC-ért, akkor megbüntetnek és elvesznek abból is, amiért korábban már fizettél. A játékosok erőteljes nemtetszésének kinyilvánítása kapcsán már módosítottak az elképzelésen. Hiába na, azért bepróbálkoztak, hátha kipattannak a pénztárcák.

A további tartalmak között akad a Merkúron egyetlen publikus esemény és három Adventure küldetés, valamint a Strike-ok között is megjelenik két izgalmas menet (Tree of Probabilities, A Garden World), de az igazi nagy durranás a Raid Lair. Egy kisebb Raidet kapunk ezúttal a The Leviathan Calls-al, igaz még így is órákra el kell köteleznünk magunkat a Destiny 2 mellett. Ezúttal is epikus a móka, rengeteg platformrésszel és ügyes összedolgozással. Ez egy olyan része lett a Curse of Osirisnek, amire végre egy rossz szavunk sem lehet.

Bővülő kompetitív móka

A Crucible kompetitív többjátékos mókát is megtolták két újabb térképpel, ami még a Call of Duty DLC-khez mérten is csak a fele a rendszeres fizetős frissítéseknek, ezzel pedig azt akarom mondani, hogy keveslem az újonnan érkezett csataterek számát. A Radiant Cliffs egy a Merkúrhoz köthető pálya, ami a nyílt tereivel és jól belátható folyosóival a távolsági fegyverek használóinak kedvez. A Pacifica pedig még annyira sem számít újdonságnak, mint a Merkúros társa, elvégre a Titán vízre épített bázisából lett kialakítva. Meg lehet kedvelni, de számomra már nagyon unalmas ez az atmoszféra. PlayStation 4-en valamivel egyébként jobb a helyzet térkép ügyben, mivel ideiglenesen a Sony konzolján a Wormhaven terepen is gyilkolhatjuk egymást, ami egy kifejezetten jó kis placc lett. A Titánon a gyönyörű New Pacific Arcology egy nagyobb épületében küzdünk, jó kis folyosókkal, aulákkal megfűszerezve.

A megjelenítés a statikus és ingerszegény környezettel együtt is szép, bár az elődből átemelt és újrahasznosított elemek itt is kísértenek. Grafikailag illeszkedik az új helyszín a második rész színvonalába, kár, hogy egyes pályaelemek az időhúzás miatt kaptak csak szerepet és a procedurálisan építkező Infinite Foresttől is sokkal többet vártunk. Elég lehangoló, de új ellenfeleket sem kaptunk ezúttal, egyedül a Vexek között akad néhol egy kis optikai tuning. A zenék és a hangok viszont ezúttal is kifejezetten magas minőséget képviselnek. 

Kiadó: Activision
Fejlesztő: Bungie
Megjelenés: 2017. december 05.
Platformok: PC / Xbox One / PlayStation 4
ÁTTEKINTÉS
Értékelés
MEGOSZTÁS
Előző cikkÚtravaló fotóstúdió, ami kis helyen elfér
Következő cikkGyönyörű csúcsmodellt mutatott be az LG