MEGOSZTÁS

A magyar egyetemistákból álló fejlesztő csapat 48 óra alatt talált megoldást egy fontos adatvédelmi problémára.

Az Global Legal Hackathon elnevezésű amerikai szoftverfejlesztő viadalon 48 óra állt a csapatok rendelkezésére, hogy olyan szoftverrel álljanak elő, ami forradalmasíthatja a jogi szektort. A magyar résztvevő, a Revealu három fordulós viadalt követően, 600 induló közül végzett az első helyen egy formabontó adatvédelmi alkalmazás ötletével.

Egyedüli európaiként győztek

A csapat – melynek fejlesztői magját a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) mérnök informatikus hallgatói adták – a verseny New York-i szuperdöntőjében egyetlen európaiként győzött. Az adatvédelmi alkalmazásuk alapötletét az új európai általános adatvédelmi rendelet (GDPR) adta.

A Revealu csapata

A Revelau fejlesztésének segítségével a felhasználók egy kattintással megismerhetik a róluk tárolt adatokat és azonnal törölhetik vagy módosíthatják azokat. Az alkalmazás a magánemberek mellett a vállalatok számára is használható: a cégek egy központosított felületen nyomon követhetik a beérkező kéréseket és automatikusan válaszolhatnak is. A program a verseny folyamán prototípusként készült el.

Változatos területről érkeztek a csapattagok

A nemzetközi jogi-szoftver fejlesztő verseny első fordulóját a világ minden táján egyszerre, 40 helyszínen tartották, több mint 600 csapat részvételével, melyek közül végül csak 14-en juthattak be a New York-i döntőbe. Az elkészült alkalmazásokat private vagy public benefit kategóriában értékelték. Az innovatív ötletek mellett a zsűri az üzleti megalapozottságot és a gyakorlati megvalósíthatóságot is értékelte.

A hatfős magyar teamet a legkülönbözőbb területeken tevékenykedő egyetemisták alkották: a győztes formáció tagjai Danoczy Bálint közgazdász, Bihary Dániel jogász és Nagy Kristóf dizájner mellett a BME-VIK mérnök informatikus hallgatói Bihary Gergely, Lakatos Péter és Elődi Márton voltak.