MEGOSZTÁS

Azaz ugrottak. A Boston Dynamics által megalkotott SpotMini és kétlábú barátja, Atlas, ismét olyan képességeket csillogtatnak, amitől az embert egyre jobban kitöri a frász.

A Boston Dynamics elsősorban az állatokat, újabban pedig embert mintázó robotjairól híres. Másodsorban pedig arról, hogy a vállalat egy rövid ideig a Google birodalomhoz tartozott, mígnem 2017-ben el nem adták a csapatot a SoftBank csoportnak. A vállalkozást nem nagyon rázták meg a történtek, rendületlenül fejlesztik tovább a modelljeiket, akik mára tényleg döbbenetes, és egyben ijesztő szintre jutottak.

A lépcső sem akadály

Az újonnan publikált videók egyike a négylábú, leginkább egy kutyát imitáló SpotMini új képességeit mutatja be. A projekt lényege, hogy a robot a cég telephelyén teljesen autonóm módon közlekedik. Ez azt jelenti, hogy mindössze a memóriájába táplált térkép alapján jutott el A-ból B-be, ami alatt semmilyen egyéb segítséget nem kapott a kiinduló ponton és az érkezési célon kívül.

Persze előtte végig mentek vele a terepen, mivel az említett térkép ez alatt az út alatt állt össze. A SpotMini a rajta található (elöl, hátul, oldalt) kamerák segítségével egy teljes, 3D-s látképet alkotott magának a Boston Dynamics irodáiról, épületeiről, így amikor maga közlekedett, ezek figyelembe vételével, illetve figyelése mellett jutott el a céljához. De ezt a 6 perces út alatt tökéletesen maga, minden külső segítség nélkül tette meg, ami egészen elképesztő.

Egy laza kocogás a szabadban

A másik videó, ha lehet, még vérfagyasztóbb. Pedig nem történik rajta más azon kívül, hogy egy emberszabású, vezetékekből, fém, illetve műanyag alkatrészekből álló robot tökéletes mozgással fut, megáll, majd ugrik. Ő Atlas, a cég egyik, ha nem a legismertebb konstrukciója, akit Mucsi Zoltán szokott előszeretettel abuzálni és aki a hadiiparban valószínűleg nagyon fontos szerepet fog játszani a jövőben.