MEGOSZTÁS

Kevés olyan telefon van az aktuális kínálatban, amit ennyire vártam volna, mint a Sirocco. A Nokia mobilokat a szívébe záró, a telekommunikációval a finnek eszközein keresztül megismerkedő generáció túlnyomó többsége valószínűleg hasonlóan érez, ezért is elég nagy a tét, hogy mit sikerült kihozni belőle, és méltó lett-e a készülék az elődökhöz. A következőkben mindez kiderül.

A HMD Global gépezete a Nokia 8 Sirocco modellel érte el az eddigi legnagyobb fordulatszámot. Az alulról való építkezés tavaly tavasszal indult (persze a háttérben már jóval korábban), és közel egy év kellett ahhoz, hogy megismerhessük a márkanevet viselő, immáron androidos csúcsmodellt. Az eddigi forgalmazási adatok azt mutatják, hogy a stratégia bevált: az első évben 70 millió mobilt adtak el (ebben a nem okos készülékek is benne vannak), ami oda vezetett, hogy az egyébként startupként futó cég nemrég egy 100 millió dolláros tőkebefektetéshez jutott.

A pénzügyi alapok tehát stabilak, a munka megkezdődött, aminek első prémium állomása a Sirocco. A név a Nokia vonatkozásában ismerős lehet, ami nem véletlen: létezett anno egy hasonló nevű 8800, ami 2006-ban debütált, baromi drága, azon kívül gyönyörű volt, valamint szétcsúsztatható (a.k.a slider). A mostani eresztés nyilvánvalóan szinte mindenben különbözik, kivéve abban, hogy ez is szép és baromi drága.

Még mindig formában

Az újkori Sirocco túlzás nélkül egy műalkotás. Üvegborítást kapott mindkét oldalon, éppen ezért Gorilla Glass 5 védi a fizikai behatásoktól. Ez sajnos azt is jelenti, hogy csak nagyon ritkán csodálhatja meg az ember ujjlenyomat mentesen, leginkább akkor, amikor kiveszi a bontatlan dobozból. Valamit valamiért, ugye. Eleinte szokni kell, hogy az 5,5 colos P-OLED kijelzővel ellátott telefon furcsán kurta, és nagyon nem olyan, mint a manapság megszokott csúcsmodellek. A képarány itt is 16:9, csak éppen a panel mérete kifejezetten visszafogott, káva azonban alig van, így ez egy olyan érdekes mixet hoz létre, ami nem nagyon jellemző a mai piacra.

Ahogy meg tudtam ezt emészteni, úgy egyre jobban tudtam figyelni a széleken finoman ívelt kijelzőre, amitől sokkal karcsúbb hatást kelt a telefon. Azt nyilván nagyon nem kell ragozni, hogy az anyagminőség olyan igazi nokiásan eszméletlen jó, a Sirocco elképesztően egyben van, tényleg olyan, mintha valami modern, formatervezett kis szobrot szorongatna az ember nap mint nap. A nagy örömködésbe törvényszerűen jönnie kell pár, az összképet elrondító apróságnak.

Az egyik a jobb szélen elhelyezett kezelőszerveket érinti. Én még ilyen gondatlanul, hanyag módon elhelyezett gombokat régen láttam okostelefonon. Az egy dolog, hogy a bekapcsoló túlságosan kicsi, de gyakorlatilag nincs profilja, egy síkban van a készülékházzal, és csak nagyon nehezen lehet ráérezni a nyomáspontjára. A hangerő gomb ugyanez pepitában, annyi különbséggel, hogy ez legalább négyszer olyan hosszú, mint a másik.

A másik hasfájás kevésbé csikar, de azért kellemetlen. A hátlap az egyik legszebb fertály a mostani felhozatalban. A Zeiss által szállított dupla objektív fémcsíkkal megkörítve helyezkedik el egymás alatt, jobbra a dual LED vaku, balra a mikrofon apró lyuka található. A két lencse nem nagyon, de azét kiemelkedik a hátlap síkjából, és ez alatt helyezték el az ujjlenyomat-olvasót.

A szenzor ugyan aránylag jó pozícióban van, mégis kell idő a megszokásához (főleg, hogy egyéb biometrikus rendszer nem került a mobilba), mert míg a kameráknak kiemelkedése van, addig ennek mélysége nincs. Vagy alig. Éppen ezért rendesen célozni kell az ujjal, vagy az ember feldobja a dobozban található plasztik hátlapot, ami a leolvasónál való kivágás miatt jócskán megkönnyíti ezt a rutint.

Színtiszta Android, semmi más

És ha már a fanyalgós rész megy. Az 5,5 colos, 1440 × 2560 (QHD) képpont felbontású P-OLED panel első blikkre rendben van. Éles, vibráló színekkel operáló képet ad, a fényerővel sincs probléma. A két ívelt szélén azonban egy zavaró szürkés, kékes csík húzódik, sőt, bizonyos szögből a teljes panel kéken sejlik. Ezen a ponton utána kellett néznem a kollégák tesztjeinek, hogy én képzelődök, vagy ez egy valós probléma.

Nos, kiderült, hogy nem csak én panaszkodok emiatt, minden teszt, írás kitér erre, és egyértelműen az LG által gyártott plasztik OLED panel karakterisztikáját okolják miatta, plusz azt, hogy a Nokia nem tett kalibrációs lehetőséget a Siroccoba, amivel egy kicsit javítani lehetne ezen a kékségen. Ami persze nem katasztrofális, de aki érzékeny a témára, azt nagy eséllyel zavarni fogja.

A vas többi részére nem lehet sok panasz: a chipset (Snapdragon 835) már a megjelenéskor sem jelentette a csúcsot, ettől függetlenül 6 GB RAM, illetve az Adreno 540-es grafikus chip társaságában bőven elegendő teljesítményt ad le a mindennapi használat során. Ezt nagyban elősegíti, hogy a HMD szoros együttműködésben van a Google-el, ami garantálja a rendszeres frissítéseket (ez két éven át az aktuális főverziót is jelenti), illetve azt, hogy a szokásos Gmail és társai felhozatalon kívül nincs más zavaró, felesleges, törölhetetlen bloatware, csicsa, és szoftveres sallang.

(Ide szúrnám be azt a furcsa hibajelenséget, amit a böngésző produkált időnként, és köze lehet a grafikai megjelenítéshez. Előfordult, hogy a weboldalak tartalma hosszú másodpercekig nem jelent meg, helyette a karakterek, képek furcsa elmosott verzióját kellett nézni. Ez alatt a alkalmazás nem is reagált, csak akkor, ha az ember bezárta, majd újraindította. Remélhetőleg ez egy szoftverfrissítéssel később megoldódik.)

Zeiss és Bothie a házban

Végül a kamerák: a hátlapon egy 12 megapixeles alap, és egy 13 megapixeles teleobjektív található egymás alá rendezve. Ez a gyakorlatban azt (is) jelenti, hogy a 1.0x gomb megnyomásával kétszeres optikai zoom csalható ki a rendszerből, ami elég hasznos tud lenni akkor, ha kicsit távolabbi témákra vadászik a fotós.

A kamera szoftvere egyértelmű, könnyen használható, bár túlságosan sok felvételi módot nem kínál (lehet, hogy épp ez a titka): fotó, videó, panoráma, úgynevezett Élő Bokeh (a háttér elmosásával előállított portré mód). Az exponáló gomb felfelé „húzásával” látványos, jobbra-balra mozgatható tárcsák formájában tárul elénk a kamera pro módja. Aki tehát a fehéregyensúly, az ISO, a záridő, vagy éppen a fókusz mód állítgatása nélkül nem tud képet készíteni, itt kiélheti magát.

Említést érdemel még a Nokia speciális rögzítési szisztémája (lásd Bothie), ami egyrészt egy képben, annak elfelezésével mutatja a hátlapi és a selfie kamera képét, másrést ugyanezt megoldja úgy is, hogy a felhasználó arca a jobb felső sarokba kerül egy indexkép formájában. A képek minősége összességében jó, de emlékeim és érzésem szerint egyelőre jócskán messze vannak a klasszikus, nagy Nokia mobilos csúcskameráitól (és ezt az összehasonlítást várhatóan mindenki elvégzi majd).

Egy Samsung Galaxy S9+ társaságában

A nappali környezetben készített fotók többségében hibátlanok, bár nem egyszer éreztem azt, hogy a szoftverek kőkeményen dolgoztak a háttérben, hogy látványos, de a valósággal néha nem annyira szinkronban lévő képek készüljenek. Ez persze az átlagfelhasználót, a kattintós fotóst nem fogja érdekelni, abszolút használható, szép képeket kap majd, és a lényeg mégiscsak ez.

Egyelőre csak egy közepes szellő

A Nokia 8 Sirocco egy igazi „jó, de” típusú telefon. Por- és vízálló, vezeték nélkül is tölthető, de nem bővíthető a 128 GB-os belső tárhely, illetve lehagyták a jack csatlakozót. Kapunk a dobozban adaptert, illetve egy szilikon tokot, de nincs LED-es értesítés és valamiféle „always on display” megoldás sem. A 3260 mAh-s akkumulátor egy napig biztonságosan életben tartja a telefont, támogatja a Quick Charge 4.0-t, de a Snapdragon 835 elavult technológiának számít. És végül az igazi probléma: igényes anyagokból atombiztosan megépített, férfias, klasszikus formák és dizájn, de a kategóriában megszokott, extra képességek, funkciók nélkül és mindezt kifejezetten drágán.

Mert az egész csomag messze van a hibátlantól, de ez egy ennyire fiatal vállalkozástól nem is várható el. Az azonban talán igen, hogy a tudáshoz megfelelő árat válasszanak telefonnak. A Nokia 8 Sirocco 250 ezer forintba kerül, ami eleve sok, de ennyiért, sőt, kevesebbért nem egy olyan rivális van a piacon, ami bőven hozza a Nokia tudását. Kiindulásnak, a jövőre nézve azonban nagyon jó kezdet a Sirocco, a külső, az anyag, a dizájn rendben van, most már azokat a bizonyos részleteket, apróságokat kell rendbe tenni, amitől valóban újra klasszikussá válhat a Nokia márka.