MEGOSZTÁS

Mi történt a Milestone-nál? Még mindig a történtek hatása alatt vagyok, amit az új MXGP Pro okozott. Hihetetlen, de komoly fejlődést mutatott fel a játék, szinte minden területen. Érezhette ezt az olasz brigád is, és nem véletlenül biggyesztette a címhez a Pro szócskát.

A meglepetések sorát kezdhetjük is rögtön az oktató és gyakorló mód megemlítésével, ami a játék első indítását követően tárt karokkal fogadja a játékosokat. Egy Compound elnevezésű terepen kapunk néhány instrukciót, amivel már el tudunk kezdeni sarat dagasztani. Az ugratásokon, landolásokon és a levegőben végezhető mozdulatokon túl mondjuk nagy dolgokra nem kell számítani, de ezek már elegendőek lesznek ahhoz, hogy ne csak essünk-keljünk az első versenyek alkalmával.

Sőt, ez a vadregényes táj szabadon bejárható és nyugodtan, kötöttségek nélkül verethetjük az erdős és természetesen a terepmotorozáshoz tökéletesen kialakított környezetben. Aki mélyebben szeretné elsajátítani az MXGP-hez szükséges tudást, az a Training menüpont alatt további gyakorlással válhat profivá. Elég kemény kihívásokat raktak össze az alkotók, de akinek sikerül ezeket abszolválni, annak nem lesznek gondjai a versenyek során sem.

Digitális sár így még nem ragadt

Saját pilótánkat megalkotva nekivághatunk a karriermódnak, ahol az ismert versenyzőknek kell megmutatnunk, hogy mennyire vagyunk profik a dagonyában. Természetesen megkapta a játék a hivatalos MX2 és MXGP licenszeket, viszont az már sokkal szomorúbb, hogy plusz játékmódok kapcsán nem erőltették meg magukat a fejlesztők.

Tolhatunk bajnokságot, sima versenyt, gyakorolhatunk és multizhatunk. Ennyivel kell beérnünk. Ez azonban nem fedi még teljesen az valóságot, ugyanis a karrier mód kapcsán kétféle opciót is kapunk. Aki komolyabban gondolja MXGP-t egy kis könnyed motorozgatásnál, azok számára elérhető egy Extreme verzió is, melyben nem kapunk segítségeket, ez a legnagyobb profiknak készült.

A folyamatos fejlesztésnek köszönhetően sikerült olyan szintre hozniuk a játékmenetet és a szimulációt, hogy a legtöbb játékos megtalálhatja a számítását. Egyfajta középutat sikerült kreálnia az olaszoknak, ami már nem csak az álmosító ugrándozásról szól, hanem ténylegesen igényli a játék, hogy koncentráljunk, és élvezetes prezentációt biztosít hozzá. Még most is akadnak idegesítő túlzásai, legfőképpen a kontrol kapcsán, de már jóval több pozitívumot ad.

Érezni a motor viselkedését és a különböző terepviszonyok, körülmények hatásait, melyekhez alkalmazkodnunk kell. Igazi MXGP világbajnokok működtek közre a fejlesztés során, hogy a program elérje ezt a kellemes szintet és egy-egy gyorsításnál csúnyán pofán töröljön a fizika, ha csutkára tépjük a gázt. Már sokkal jobban készülnünk kell a kanyarokra, tanulni a féktávokat és keresni az ideális íveket a tökéletes kigyorsításokhoz.

Felüti a fejét a minőség

A látványt és az alakuló realisztikus megvalósítást is méltatni kell, ami azért még fényévekre van a 2018-as színvonaltól, de olyan komolyat lépet előre elődjéhez képest, hogy mosolyt csalt az arcomra. Főleg, mikor esőben körről-körre érezni, ahogy átalakul a terep, újabb nyomvonalak alakulnak ki és ezekben a vájatokban egyre nagyobb víz kezd álldogálni.

Hogy a mérleg nyelvét gyorsan vissza is billentsük negatív irányba, meg kell jegyezni, hogy sajnos nem hibátlan a virtuális atmoszféra megteremtés, mert a sokszor 50-60 fokos dombocskák, ugratók oldalában is ugyanúgy áll a víz, mint a vízszinteshez közelítő sártengereknél. A gravitáció hatásai úgy látszik, még nem érvényesülnek realtime a Mileston teremtett világban.

Látva a végeredményt, az Unreal motor kifejezetten a játék javát szolgálja, még akkor is, ha közel sem tudtak kihozni belőle mindent. Ez a grafikai szint pedig nem indokolna ekkora töltési időket, így rendre megváratják a játékosokat. A textúrák lassabb betöltődése felett szemet lehet hunyni, ennél már sokkal rosszabb megoldásokkal is találkozhattunk, ráadásul házon belül is. A versenyek elején viszont többször előfordultak hang problémák, valahogy összeakadtak az effektek, olykor pedig másodpercekre eltűntek a motor hangok. Ezeket azért mielőbb orvosolhatnák, mert az idei MXGP már mérföldekkel jobba korábbi próbálkozásoknál.