MEGOSZTÁS

A Xiaomi megdöntené eladási rekordjait az idei évben. Ennek érdekében folyamatosan jelentenek be az alsóbb kategóriákban versenybe szálló készülékeket, amelyekről mi is egyekszünk folyamatosan hírt adni. 

Hazánkban is egyre többen tekintenek keletre, és választanak maguknak okostelefont egy-egy kínai gyártó portfóliójából. Érdemes lehet kisebb gyártók készülékeinek beszerzése, de a nagyobb gyártók néhány eszköze akár hazai garanciával is elérhető. Képtalálat a következőre: „xiaomi”

20 millióval a rekord fölé

A Xiaomi eddigi legjobb teljesítménye 70 millió eladott okostelefon, amit 2015-ben sikerült elérni. A tavalyi év folyamán “csupán” 58 milliós eladásokkal büszkélkedhetett a vállalat. Arra is van egy tippünk, hogyan került kilátásba a rekorddöntés a cégnél: csak szeptemberben 10 millió okostelefont értékesítettek.  Nem csak az idei évre vannak tervei a kínai óriásnak, mivel Lei Jun ügyvezető igazgató elmondta, hogy 2020-ban szeretnék visszaszerezni a legnagyobb okostelefongyártó címét a Huaweitől. Egyébként jelenleg ezen a listán a második helyet foglalják el az Oppo és a Vivo előtt. Képtalálat a következőre: „xiaomi”